A tartalom megtekintéséhez flashplayer szükséges / Nem elérhető a tartalom

Indoor média

Mind több hirdető választja a bevásárló központokban és a kiemelt szolgáltató egységekben való megjelenést, mivel ezeken a helyszíneken fizetőképes célcsoportokat és nagy kontaktusszámot érhet el. A rendelkezésre álló kutatásokból megállapítható, kik látogatják a különböző bevásárló központokat, szolgáltató egységeket, így a holtszórás megfelelő tervezés mellett igen alacsony szinten tartható.

További előny, hogy ezen helyszíneken való megjelenés imázsa magas, másfelől az üzenetek aktív, befogadó állapotban érik a fogyasztókat.

A Célcsoport Média már több, mint négy éve foglalkozik indoor kommunikációval, így mostanra kapcsolatban áll Magyarország szinte minden jelentős bevásárló központ üzemeltetőjével, továbbá folyamatosan építi, bővíti a jelenleg 300db étteremből, kávézóból, szépségszalonból, fitness teremből álló Horeca és Beauty hálózatát, ahol szintén az egyediségre törekedve, változatos eszközkínálatot biztosítunk.

A kivitelezés szempontjából elsődleges szempont a kreativitás és a minőségi megjelenés, amit tapasztalt dekoratőri partnereink segítségével érünk el. Ennek köszönhetően nem csak ügyfeleink, de a bérbeadók is szívesen működnek velünk együtt.

     
     



© 2009 Célcsoport Média